Idén is különleges látvánnyal szolgál majd az éjszakai égbolt, ha serényen figyelgetjük. Szerdán például egyből belecsapunk a lecsóba és egyszerre lesz szuperhold, kék hold és teljes holdfogyatkozás is!

Mi a különbség egyáltalán a jelenségek között? Miről ismerjük fel őket? 

Kék Hold 

Ezt a nevet nem azért kapta mert kék színű lenne, ezt fontos leszögezni már az elején. Ha egy kicsit beleássuk magunkat a tudományos dolgokba, akkor a magyarázat így hangzik: a holdfázisok 29,5 naponként megismétlődnek, egy naptári hónap is kb. ennyi napból áll, így általában havonta egy teliholdat láthatunk az égen. Viszont, ha a telihold a hó legelejére esik, akkor az adott hónapban még egy teliholdat láthatunk, ezt nevezzük Kék Holdnak.

Szuperhold

Nem lesz nagyobb a Hold, csak jobban látható. Ennek is megvan a tudományos magyarázata: szuperholdnak azt nevezik, amikor a telihold fázisa az ellipszis alakú holdpálya Földhöz legközelebbi pontján következik be, ezért tűnik úgy a Földről nézve, hogy a Hold nagyobb lett.

Vérhold

A holdfogyatkozás csillagászati jelenség, amelynek során a Hold részben vagy egészen a Föld árnyékába kerül. Akkor jön létre, ha a Föld a Nap és a Hold között van, és a Föld árnyéka vagy félárnyéka a Holdra vetődik. Emiatt vöröses-narancssárga színe van a Holdnak, ezért hívják vérholdnak.

Szerdán pedig mindenki sasoljon az égre, mert olyan történik, ami már sok éve nem volt.

Noah Petro, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) washingtoni Goddard űrközpontjának tudósa beszélt arról, hogy nagyon ritka eseménynek lehetünk szemtanúi. A Kék Hold, egybeesik a holdfogyatkozással, valamint azzal, hogy az égitest pályájának a földközeli pontjához ér. Ilyen utoljára 1982. december 30-án volt. Szerda délután, magyar idő szerint 14.27-kor lesz a legteljesebb a telihold.