A Google egy amerikai multinacionális vállalat, a szolgáltatásai közül a legtöbben viszont csak a Google keresőt, a térképet, a fordítót, a Gmail levelezőrendszert, vagy épp az Androidot ismerik. Emellett azonban sok olyan szolgáltatása is van a cégnek, amiről kevesen hallottak, pedig lehet hogy ezek lesznek a kedvenceink, ha hallunk róla.

A vállalat rengeteg területtel foglalkozik, melyek nagy része az internethez kapcsolódó szolgáltatás. A Google egy kereső, egy marketing cég, egy mobil cég és egyben egy sokszor már-már futurisztikus kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cég.  Legnagyobb bevételüket online hirdetésekből, a Google Adwords rendszerén keresztül szerzik.

Most azonban következzen 13 olyan Google szolgáltatás, amelyekről sokan még nem hallottak.

Mi foglalkoztat másokat?

A szomszéd fűje mindig zöldebb? Ha valaki kíváncsi, hogy másokat mi érdekel az interneten, akkor a Google egy kevéssé széles körben ismert szolgáltatása, a Trends összegzi az aktuálisan legnépszerűbb témákat. Megnézhetjük egy-egy ország aktuális trendjeit, ahol különböző kategóriák szerint akár szűrhetünk is, ha például csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen sporttal kapcsolatos témák érdekli az embereket. 2016. június 30-án például a három kiemelt téma az Amerikai Egyesült Államokban:

  • török terrortámadás,
  • Brexit és
  • a San Franciscoban kialakult munkanélküliségi válság.

Ezen túl lehetőségünk van különböző kifejezések hosszú távú teljesítményének vizsgálatára. Például a cikk témájának, a “Google szolgáltatások”-nak a következőképp érdekesen néz ki a keresési trendje.

Vagy épp az “Éjjel nem érhet véget” kifejezésre az EB ideje alatt láthatóan kiugrott a keresési mennyiség.

Chrome irányítása mobilról

Számos program érhető már el, melyek segítségével a távolból, telefonról irányíthatjuk gépünket, azonban ezek jellemzően nem olcsó darabok. Direktben Google Chrome böngésző irányításához a cég készített egy ingyenes megoldást, mellyel internetkapcsolattal akárhonnan elérhetjük az otthon, bekapcsolva hagyott gépünk böngészőjét.

Ehhez egy kiegészítőt kell telepítenünk, a Chrome Remote Desktop plugint a gépünkre, valamint telefonunkra az applikációt. Ez itt érhető el Androidra, valamint iOS-re.

Interaktív adatvizualizáció

Google Fusion Tables egy big data alapú eszköz, mely segítségével rendkívül hasznos ábrákat lehet készíteni. Amennyiben rendelkezésünkre állnak a megfelelő adatok, a lehetőségek tárháza rendkívül széles, lenyűgözhetjük

Például a legjobb munkához alkalmas WiFi-k listájából most készült egy interaktív térkép. Az eredeti cikk, a “Hol a legjobb a WiFi, ha dolgozni szeretnél?” lépésről lépésre leírja, hogy készült el ez a térkép Fusion Tables használatával.

“Térkép” mások szemüvegén keresztül

Rengeteg képet készítünk nap mint nap, azonban míg legtöbbször csak magunk számára elérhető, vagy közösségi médiában megosztjuk ismerőseinkkel, addig a Panoramioszolgáltatással bárki láthatja. Ezen keresztül gyakorlatilag mások által készített képeken keresztül rajzolódnak ki városok, országok, a teljes világtérkép.

A LIFE archívum

2008-ban a Google elérhetővé tette a híres amerikai LIFE magazin fotó archívumának egy óriási részét. Ez a világ egyik legnagyobb fotó archívuma, kb. 10 millió eredetiről beszkennelt képpel.

LIFE archívum az 1750-es évektől napjainkig tartalmaz képeket. A legtöbb közülük nem került megjelenésre.

Megéri napkollektort használnom?

Erre a válaszra is megpróbál választ adni a Naptető Projekt, mely azt igyekszik megbecsülni, hogy érdemes-e a lakásunk tetejére napkollektort telepíteni.

Hogyan találnak rá cégem weboldalára?

Rengeteg honlap tulajdonos tudja a Google Analytics-nek köszönhetően, hogy hányan érkeznek az oldalára. Akár azt is, hogy hányan érkeznek úgy, hogy beírják a honlap címét (vagyis már ismerik), Facebookról, vagy épp Google keresésből. Azt azonban kevesen tudják, hogy Google keresések során hogyan találtak az oldalra.

Pedig többek között pontosan erre szolgál a Google Search Console (vagy régi nevén Webmaster Tools). Gyakorlatilag azt mutatja meg, hogy különböző Google keresések során milyen kifejezésekre jelent meg weboldalunk, hányadik helyen, hányszor kattintottak át, és milyen az aránya az átkattintásoknak a megjelenésekhez képest.

Blogger

Blogger egy blog platform hasonlóan a blog.hu és egyéb megoldásokhoz. Ezen keresztül online vezethetjük saját naplónkat, blogunkat, receptkönyvünket, amit csak szeretnénk.

Az árösszehasonlító

A Google is rendelkezik egy árösszehasonlító rendszerrel, mint amilyen Magyarországon az Árukereső, vagy az Árgép. Egyelőre a Google Shopping a magyar piacon nem elérhető, azonban nem kizárt, hogy később az lesz.

Holdséta és Marsjárat

A Google Maps speciális változata elérhető mind a Holdon, mind a Marson. Mindkét oldalt speciális alkalomra készítették: az első holdralépés, valamint Percival Lowell csillagász születésnapjának tisztelegve. A csillagokat is bámulhatjuk továbbá a Google Skysegítségével.

Marslakókat sajnos nem látni a felvételeken. 😀

Társadalmi felelősségvállalás elősegítése

A One Today alkalmazás gyakorlatilag annyit csinál, hogy minden nap egy nonprofit vállalkozást ajánl, majd akinek megtetszik, könnyedén támogathatja azt egy olyan összeggel, amit jónak lát. Nagyon jó és előremutató lenne egy hasonló kezdeményezés Magyarországon is.

A program elérhető Androidra, valamint iOS-re.

Telefonnal készített fényképek

Google Fotók rendszere (régen: Picasa) egyszerűvé teszi telefonnal készített fényképeink kezelését, hiszen azonnal feltölthetőek felhőbe, ahonnan a fotók egyszerűen letölthetőek PC-re, vagy épp rendszerezhetőek, szerkeszthetőek.

Amióta Microsoft telefonom van, ez a megoldás nagyon hiányzik, a OneDrive sajnos nem tudja helyettesíteni. Igaz, amikor először fényképeztem sokat egy olasz túrán, majd hazaérve a Google+ felajánlotta, hogy osszam meg, hogy hol jártam (képekkel, automatán felismert helyszínekkel, időpontokkal, stb.), egy pillanatra meglepődtem.

Megjegyzés: a szolgáltatások megjelenítéséért semmiféle ellentételezésben nem részesülünk. A teljes szolgáltatás lista itt megtalálható.

Chrome Lego

Az utolsó szolgáltatás a megfáradt olvasóknak szól, főleg ha szeretnek játszani. Erről nem is szeretnék sokat mondani, mint hogy lehetőségünk van Legoval építkezni Google Chromeban.

Van olyan, amit Te is használsz, de kimaradt a listából? Írd meg kommentben!